• Tüke Busz - tömegközlekedés Pécsen
  • Tüke Busz - tömegközlekedés Pécsen
  • Tüke Busz - tömegközlekedés Pécsen
  • Tüke Busz - tömegközlekedés Pécsen

Sajtószoba

Öröm lesz buszozni januártól?


(PécsMa)
Lehet, hogy lesz közvetlen járat a hétvégén is Kertváros és az egyetemváros között. Erre érkezett ugyanis az egyik a legtöbb igény ahhoz a pécsi civil szervezethez, amelyik a tömegközlekedés átalakításán munkálkodik.


A Tüke Busz Zrt.-vel együttműködve a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület (PTKE) készíti elő, illetve ad szakmai javaslatokat Pécs tömegközlekedésének átalakításához.



- Az a célunk, hogy a jelenlegi forrásból jobb szolgáltatást lehessen nyújtani, illetve, hogy egyharmaddal kevesebbszer kelljen átszállásokkal bíbelődnie az utasoknak, valamint, hogy a peremkerületekből is közvetlenül lehessen bejutni a belvárosba – mondja Pék Patrik.

Az egyesület szakreferense szerint ezért folyamatosan mérlegelik, és ha tudák, megvalósítják a felmerülő igényeket – amelyekből érkezett szépszámmal.

A Csontváry utcánál szállnak át legtöbben a Malomvölgybe és a Rózsadombra tartó buszokra. Ez egyszerűsödhet a jövőben. Változhat még, hogy Hirdről akár helyi bérlettel, de távolsági buszon is közlekedhetnek majd az utasok. A legtöbb pécsi mégis azt szeretné, hogy az 55-ös busz hétvégén is közlekedjen.

- Ez a járat közvetlenül az egyetemvárosba, a klinikai városrészbe megy, de hétvégenként nem közlekedik. Ezt sokan kifogásolják. Ezért a kollégáimmal azt vizsgáljuk, hogyan lehetne hatékonyan, olcsón megoldani, hogy óránként, vagy munkakezdéskor és késő délután is menjen arra busz – mondta Pék Patrik, a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület menetrendi és vonalhálózati referense.

Ezekben a napokban is az új menetrendet csiszolgatják, ezért továbbra is várják a pécsiek ötleteit és javaslatait a járatokkal kapcsolatban. A tervezett változásokról részletesen a tukebusz.ptke.hu oldalán mondhatja el véleményét, ugyanitt nézheti meg az új vonalhálózati térképet is.

A szakmai szervezet szerint az új menetrendet akár már januártól be is lehetne vezetni.



« vissza

Aktuális hírek

A Tüke Busz Zrt. menetjegyeinek érvényességéről

Felhívjuk Tisztelt Utasaink figyelmét arra, hogy a Tüke Busz Zrt. logójával ellátott, 2015. december 31-e előtt forgalmazott menetjegyek nem érvényesek, utazásra nem használhatók. 2017. január 1-től a pécsi helyi járatokon kizárólag a BIOKOM Nonprofit Kft. által forgalmazott, a Társaság cégjelzésével ellátott menetjegyek érvényesíthetők.
2017. január 19.

Színvonalas felelősfoglalkoztató pályázatáért kapott elismerő oklevelet a Tüke Busz Zrt. Budapesten

Színvonalas felelősfoglalkoztató pályázatáért kapott elismerő oklevelet a Tüke Busz Zrt. Budapesten.
2016. november 25.

Ügyfélszolgálati iroda megszűnése

A Tüke Busz Zrt. ezúton tájékoztatja tisztelt Ügyfeleit, hogy Rákóczi út.60. sz. alatti Ügyfélkapcsolati Irodája bezár.
2016. július 25.
Pécs Pécs Holding Zrt. BIOKOM Tettye Forrásház POSZT 2016 Pécsi Tudományegyetem Janus Pannonius Múzeum Europa Cantat Pécs EUNet 2000 Regionális Informatikai Közhasznú Nonprofit Kft. DDOP-s pályázat - Új Széchenyi Terv

Pályázatok