Tegyünk érte együtt: legyen az év minden napja a toleráns, udvarias és biztonságos közlekedés napja!
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatja tisztelt Utasait, hogy a 2022. decemberi ünnepek idején és 2023. január első hetében a pécsi közösségi közlekedés szolgáltatásaiban az alábbi változások várhatók:
Pécs város közösségi közlekedésében változik a menetrend: 2022. szeptember 1-jétől (csütörtök) a tanítási időszakra érvényes, megerősített nyári menetrend szerint közlekednek a Tüke Busz Zrt. járatai.
Már csak néhány napig érvényesek azok az okmányok, amelyek bár korábban lejártak, de a veszélyhelyzet miatt meghosszabbították az érvényességüket.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Tüke Busz Közösségi Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatói munkakörének betöltésére.
A pécsi közösségi közlekedésben az utazási kedvezmények 2022. július 1. napjától csak érvényes okmányokkal, igazolásokkal vehetők igénybe, a rajtuk olvasható érvényességi időn belül. A járványhelyzet elhárításában részt vevő egyéb személyek díjmentes utazása 2022. június 30. napjával megszűnik.
Jöjjenek, tartsanak velünk május 11-én a pécsi Vasútállomáson! Örömmel várunk mindenkit a Közlekedési Kultúra Napjának programjaira 10.00-17.00 között!
A Kormány 77/2022 (III.4.) Korm. rendelet értelmében megszűnik a kötelező maszkviselési kötelezettség 2022. március 7-étől a pécsi közösségi közlekedés autóbuszain, a Tüke Busz Zrt. bérletpénztáraiban és az ügyfélszolgálati irodán.
Bevezetésétől kezdve népszerű a mobiljegy a Pécsett utazók körében, egyre többen élnek a készpénzmentes fizetési lehetőséggel.
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatja tisztelt Utasait, hogy a 2021. decemberi ünnepek alatt a pécsi közösségi közlekedés szolgáltatásaiban az alábbi változások várhatók:
Az utasok védelme érdekében egy éve üzemelnek ezek az eszközök a pécsi autóbuszokon, így a kézfertőtlenítés lehetősége továbbra is biztosított. Az érintésmentes adagolók üzembe helyezése óta ezer liternél is több fertőtlenítő folyadék utántöltéséről gondoskodott a társaság.
Egy Lépéssel Közelebb a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőség mellett
Fotópályázatot hirdet a Volán Egyesülés „közösségi közlekedés fotós szemmel” címen.
A hatályos szabályozás értelében a Tüke Busz Zrt. az alábbi tájékoztatást adja:
A Tüke Busz Zrt. értékesítésre meghirdeti az alábbi autóbuszokat
A Pécs-Villány, Villány-Pécs között közlekedő Fesztiválbusz menetrendje 2021. július 9-10-én...
Nyári menetrendet vezet be 2021. június 16-án, szerdán a pécsi közösségi közlekedésben a Tüke Busz Zrt.
A Tüke Busz Zrt. értékesítésre meghirdeti a tulajdonában álló alábbi autóbuszokat
A Kormány a 271/2021. (V.21.) rendeletével a 2021. február 8. napjával kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő egyes rendkívüli intézkedések hatályának újbóli meghosszabbításáról döntött.
A 271/2021. (V. 21.) Korm. rendeletben rögzítettek szerint az egészségügyi dolgozók továbbra is ingyenesen utazhatnak járatainkon.
A terveken dolgozik a Tüke Busz Zrt.
Gyakrabban közlekednek társaságunk járatai május 10-étől
Népszerű az utasok körében a mobiljegy
2021. május 1-je, a munka ünnepéhez kapcsolódó változások a közösségi közlekedésben...
A 32, 32Y, 34Y és 35Y jelzésű autóbuszok nem érintik az MTA-székház, Jurisics Miklós út, Szőlőskert és Damjanich utca megállóhelyeket.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Tüke Busz Közösségi Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
(cégjegyzékszáma: 02 10 060367, székhelye: 7634 Pécs, Nyugati ipari út 8.) vezérigazgatói munkakörének betöltésére.
A Tüke Busz Zrt. az általános iskola alsó tagozatainak részleges tantermi oktatásának a bevezetése és az esti utasforgalom élénkülése miatt 2021. április 19-én, hétfőn menetrendi módosítást vezet be, valamint a reggeli és a délutáni csúcsidőben kismértékben növelte a járatai számát. Társaságunk továbbra is folyamatosan nyomon követi az utasforgalom alakulását és szükség esetén módosítja a menetrendet. Az április 19-étől munkanapokon a megszokottnál több tartalék autóbusz áll készenlétben és amennyiben az utasforgalom azt indokolja, a rásegítő járatok közlekednek.
A Tüke Busz Zrt. a kiértékelt utasforgalmi adatok alapján 2021. április 2-a, péntektől módosítja a pécsi autóbuszok menetrendjét.
Ismét lezárja az autóbuszok első ajtaját a Tüke Busz Zrt.
Továbbra is rendszeresen közlekedik az egészségügyi dolgozók járata Pécsett.
2021. március 8-ától munkanapokon nyári menetrend kerül bevezetésre.
Nem változik a Tüke Busz Zrt. ügyfélszolgálati irodájának és bérletpénztárainak nyitva tartási rendje a március 4-én bejelentett kormányzati intézkedéseket követően.
A koronavírus járvány és az azzal szembeni védekezés a közlekedési szolgáltatási feladatokat ellátó társaságokat, így a Tüke Busz Zrt.-t is az elmúlt évtizedekben még nem tapasztalt kihívások elé állította.
A Kormány 27/2021. (I. 29) Korm. rendeletében 2021. február 8. napjától veszélyhelyzetet hirdet ki Magyarországra az élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása kapcsán, egyúttal a veszélyhelyzetben hozott 2021. február 8. napjáig érvényes rendkívüli intézkedéseket a meglévő kötelezettségek változatlanul hagyásával továbbra is fenntartja.
Bővült azoknak az utazóknak a köre, akik a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején térítésmentesen vehetik igénybe a közösségi közlekedést, így Pécsett a Tüke Busz Zrt. járatait.
2020. decemberi ünnepek alatt a pécsi közösségi közlekedés szolgáltatásaiban az alábbi változások várhatók:
A járatok Kertváros és a PTE Klinikai Központ Koronavírus Ellátó Központ (Kórház tér megálló), illetve a Janus Pannonius Klinikai Tömb (Klinikák megálló) között, a korábban megszokottnál sűrűbben közlekednek, és menetrendjük a reggel 6 és 7, valamint a délután 18 és 19 órai műszakváltáshoz igazodik.
Tájékoztatás az egészségügyi dolgozók ingyenes utazásáról, a maszkviselési szabályokról és menetrendről
2020/21 tanévhez kapcsolódó, őszi menetrend bevezetése:
Mobiljegy a Tüke Busz Zrt. járatain
2020. április 24-én, péntektől az alábbiak szerint változik a pécsi helyi járatok menetrendje.
Egészségügyi dolgozók részére indított új járatot a mai naptól a Tüke Busz Zrt.
Local bus schedules will change as follows starting 12AM, Thursday, March 26th, effectively from 4AM.
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatja utasait, hogy a társaság ügyfélszolgálati irodájának félfogadási rendje átmenetileg és visszavonásig az alábbiak szerint módosul:
A Tüke Busz Zrt. átmenetileg megszüntette a jegyértékesítést az autóbuszvezetőknél.
2020. március 12-én 12.00 órától az utasaink és autóbuszvezetőink egészségének megőrzése, valamint a kialakult koronavírusjárvány megelőzése érdekében az elsőajtós felszállási rendet felfüggesztjük.
A Tüke Busz Zrt. megdöbbenve és értetlenül áll a pecsiujsag.hu portálon közzétett és azóta több hírportálon és fórumon megjelent cikk előtt, amelynek témája a társaság fizetésképtelensége és a céggel szemben indult felszámolási eljárás kezdeményezése.
Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy október 23-án autóbuszjárataink a munkaszüneti napra meghirdetett menetrend szerint közlekednek.
A Volán család tagjaként, a Volán EDUCATIO Zrt. tulajdonosával, a VOLÁN Egyesüléssel, valamint a Közlekedéstudományi Egyesülettel közösen, harmadik alkalommal rendezték meg a Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Vetélkedőjét Felsőtárkányban, ahol a Tüke Busz Zrt. csapata szoros versenyben a dobogós második helyen végzett.
Új bérlet típusokat vezet be 2019. augusztus 1-jétől a Tüke Busz Zrt. A mentős havi bérlet, valamint a kisgyermekes és szociális bérlet
4 200 Ft-ért váltható a bérletpénztárakban. Bérletváltáskor az utasnak dokumentumokkal kell igazolnia, hogy kedvezményes bérletváltásra jogosult.
A 213/2012. (VII. 30.) Kormányrendelet 10.§ (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a társaság az Üzletszabályzat módosításának tervezetét honlapján 15 napig véleményezésre közzéteszi. A tervezettel kapcsolatban észrevételeket 2019. július 18-áig az info@tukebusz.hu e-mail címen lehet megtenni. A változások tervezett bevezetése 2019. augusztus 1.
Kedvezményes Pécs Zoo bérlet
A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Tüke Busz Zrt. járatainak menetrendje.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése határozott arról, hogy az Európai Fenntarthatósági Hét idejére a lakosság kedvezményes utazásra jogosító jegyet tudjon váltani a Tüke Busz Zrt. autóbuszjárataira.
Hetedik alakalommal vesz részt a Tüke Busz Zrt. a városi gyermeknapon. Május 25-én, 9.00-17.00 óra között sok játékkal és élménnyel várjuk a gyerekeket, szülőket, testvéreket, nagyszülőket!
A Közlekedéskultúra Napja rendezvénye a Pécs Plázában 2019. május 18-án.
A Tüke Busz Zrt. ezúton tájékoztatja tisztelt Utasait, hogy a húsvéti ünnepek ideje alatt közösségi közlekedés menetrendje, a bérletpénztárak és az ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása megváltozik.
Változik az autóbuszok menetrendje a március 15-i nemzeti ünnepen.
A Tüke Busz Zrt. öt autóbuszvezetője képviseli a társaságot az Országos Járművezetői Vetélkedőn, amelynek 2019. május végén Miskolc és az MVK Zrt. ad majd otthont. A Tüke Busz Zrt.-t 2019-ben Lévy Gábor, Trapp Gábor, Andrási Zoltán, Katona-Csonka Norbert és Farkasné Deák Anita képviseli a szakmai versenyen.
2019. február 23-án a Budai Állomáson, a Főpályaudvaron, Kertváros autóbusz-állomáson valamint Uránváros, autóbusz-állomáson ideiglenesen szünetel a menetjegyárusítás.
A Tüke Busz Zrt. a GINOP-6.1.5-17 azonosító jelű Pályázati Felhívás keretében benyújtotta a „Munkahelyi képzések támogatása a Tüke Busz Zrt-nél” projektcímű, GINOP-6.1.5-17-2018-00021 azonosítószámú projektjét, mellyel a Társaság 42, 48 millió forint európai uniós támogatást nyert.
A Tüke Busz Zrt. vezetőségének tudomására jutott, hogy a Facebook közösségi oldalon megjelent egy hamis felhasználói profil, amely a Tüke Busz Zrt. nevében működik.
Ezúton kifejezetten rögzítjük, hogy a Tüke Busz Zrt. nem rendelkezik hivatalos közösségi oldallal, sem a Facebook-on, sem más közösségi portálon. A Társaság ilyen fórumon nem kommunikál sem munkavállalóival, sem az utazóközönséggel.
Bérletpénztárak, ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása és menetrend változás a 2018. december 1-i munkanapon.
A Tüke Busz Zrt. ezúton tájékoztatja tisztelt Utasait, hogy a mindenszentek és halottak napja ünnepe, valamint a 2018. november 2-i munkanap áthelyezés miatt a bérletpénztárak, valamint az ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása és a pécsi közösségi közlekedés menetrendje az alábbiak szerint változik:
Tájékoztatjuk tisztelt Utasainkat, hogy a 2018. október 22-i munkanap áthelyezés miatt a bérletpénztárak, valamint az ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása és a pécsi közösségi közlekedés menetrendje az alábbiak szerint változik:
Tájékoztatjuk tisztelt Utasainkat, hogy a 2018. október 22-i munkanap áthelyezés miatt a bérletpénztárak, valamint az ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása és a pécsi közösségi közlekedés menetrendje az alábbiak szerint változik:
2018. szeptember 3-ától autóbuszaink újra az őszi menetrend szerint, sűrűbben közlekednek.
Tájékoztató a pécsi helyi járatokra érvényes menetjegyek és bérletek viteldíjainak változásáról 2018. augusztus 1.napjától kezdődően
Megszűnt a forgalomkorlátozás a Vásártérnél, az 1-es és 55-ös autóbuszaink az eredeti megállóban állnak meg!
Áthelyezésre kerül a 32Y, 33-as, 34-es és 35-ös járatok "Szőlő utca" elnevezésű, belváros irányú megállója.
Menetjegyek érvényességéről
Viteldíjak Pécs helyi közösségi közlekedési járatain 2018. augusztus 1. napjától
A legfontosabb információk a menetjegyek, bérletek értékesítésével kapcsolatban 2018. július 1.napját követően
2018. július 1-jét követően a Tüke Busz Zrt. üzemelteti a városi közösségi közlekedéshez kapcsolódó menetjegy – és bérletpénztárakat, értékesíti a menetjegyeket és bérleteket, valamint az ügyfélszolgálati tevékenység részeként kezeli az utazóktól beérkező észrevételeket, javaslatokat, ellenőrzi a jegyeket, bérleteket.
2018. július 1-jét követően a Tüke Busz Zrt. üzemelteti a városi közösségi közlekedéshez kapcsolódó menetjegy – és bérletpénztárakat, értékesíti a menetjegyeket és bérleteket, valamint az ügyfélszolgálati tevékenység részeként kezeli az utazóktól beérkező észrevételeket, javaslatokat, ellenőrzi a jegyeket, bérleteket.
A BKV fennállásának 50. évfordulóját ünneplő egész éves programsorozatba illeszkedve június 1-jén és 2-án Budapesten került megrendezésre az idei Tömegközlekedési Járművezetők Országos Versenye.
2017. augusztus 1-től már csak a megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel fizethetünk.
Felhívjuk Tisztelt Utasaink figyelmét arra, hogy a Tüke Busz Zrt. logójával ellátott, 2015. december 31-e előtt forgalmazott menetjegyek nem érvényesek, utazásra nem használhatók. 2017. január 1-től a pécsi helyi járatokon kizárólag a BIOKOM Nonprofit Kft. által forgalmazott, a Társaság cégjelzésével ellátott menetjegyek érvényesíthetők.
Színvonalas felelősfoglalkoztató pályázatáért kapott elismerő oklevelet a Tüke Busz Zrt. Budapesten.
A Tüke Busz Zrt. ezúton tájékoztatja tisztelt Ügyfeleit, hogy Rákóczi út.60. sz. alatti Ügyfélkapcsolati Irodája bezár.
Az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. megbízásából gázvezeték hibaelhárítási munkákat végeznek hétfő reggeltől a Jurisics Miklós utcában, ezért 2016. június 13-án hétfőn 8 órától (előreláthatóan június 18-án hajnali 4 óráig) teljes szélességében lezárásra kerül a Jurisics Miklós utcának a Szegfű utcai kereszteződésétől északra eső szakasza.
2016. június 16-án, csütörtökön életbe lép a nyári menetrend, amely augusztus 31-éig érvényes.
Az új Pécsi Állatkert nyitóhétvégéjén a nagy érdeklődésre való tekintettel a létesítmény környékét a gépkocsiforgalom elől lezárják, így mindenképpen a buszos közlekedés javasolt. A korlátozás a helyi lakosokra természetesen nem vonatkozik.
Az elmúlt években rendszeresen utasszámlálást és utas-kikérdezést szerveztünk a Tüke Busz Zrt. járatain az egyre jobb szolgáltatás megszervezése érdekében. A tavaszi időszakban 2016. április 26-án üzemkezdettől üzemzárásig ismét sor kerül hasonló felmérésre.
2016. április 24-én 11.00-12.30-ig a Telekom Vivicitta Városvédő Futás pécsi futamára kerül sor.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy 2016. január 1-jétől az utastájékoztatási feladatokat a BIOKOM Nonprofit Kft. Mobilitási Központja látja el.
Pécs Megyei Jogú Város közgyűlése döntése értelmében a helyi közösségi közlekedés igénybevételére 2016. február 1-jén bevezetésre kerül a Tüke Kártya kedvezmény.
2016. január 18-ától, hétfőtől kismértékben változik a 4-es, az 55-ös és a 130-as buszok menetrendje. A változás elsődlegesen a munkába járást, illetve a diákok közlekedését könnyíti.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy 2016. január 4-étől ismét a téli menetrend szerint közlekednek járataink. Ezen felül a 30-as és 130-as vonalon néhány autóbusz indulási ideje megváltozik.
Pécs Városa sűrűbb buszjáratokat biztosít azok számára, akik az újévet a belvárosban köszöntik.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a bérletpénztárak és az ügyfélszolgálati iroda az alábbiak szerint tart nyitva az ünnepi időszakban.
Tisztelt Utasunk!
Az ünnepek körüli autóbuszmenetrendről, a bérletpénztárak nyitva tartásáról és a bérletek érvényességi idejének meghosszabbításáról az alábbi linkeken tájékozódhat.
Januártól a Mobilitási Központ szervezi a közösségi közlekedést
A Tüke Busz Zrt. és a BIOKOM Nonprofit Kft. a menetjegy-és bérletvásárlással kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja.
A gyükési úton zajló burkolatjavítási munkák miatt 2015. december 2-jén 8 órától várhatóan 11:30-ig a Főpályaudvarról induló 39-es jelzésű járatok csak Szamárkútig közlekednek.
2015. november 17-én üzemkezdettől a Főpályaudvar 1-es és 2-es kocsiállása lezárásra kerül, ezzel egyidejűleg a 3-as és 4-es kocsiállás átadása megtörténik.
2015. november 5-én 12 órakor a Főpályaudvar Vásárcsarnok irányú 4, 4Y, 130, 130A és a 913-as jelzésű járataink megállóhelyét visszahelyezzük eredeti helyére a Taxiállomás déli oldalára.
2015. október 31-én és november 1-jén, Mindenszentek hétvégéjén, a megnövekedő temetői forgalom kiszolgálása érdekében módosítjuk a 60A autóbuszok útvonalát, 60T jelzéssel rendkívüli autóbuszjáratot indítunk.
A 6-os autóbuszokat sűrűbben közlekedtetjük.
Ahogy arról utazóközönségünk is értesülhetett, a hétvégén tűz ütött ki a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület telephelyén. A szerencsétlenség következtében 45 kölyökkutya pusztult el, és jelentős anyagi kár keletkezett.
Az óraátállítás duplázza az éjszakai járatokat hajnali 2 és 3 óra között.
2015. október 22-én 9 órától az eredeti útvonalon közlekednek az érintett autóbuszok!
Korábban írtuk: 2015. szeptember 21-én 8:00-kor forgalomkorlátozás lép életbe a Zsolnay Vilmos út - Engel János József utca kereszteződésében ivóvíz vezeték rekonstrukció miatt. A lezárás ideje alatt a Zsolnay Vilmos útról nem lehet jobbra kis ívben kanyarodni az Engel János József utcába. Az említett okok miatt a munkálatok befejezéséig a 25-ös, 26-os, 26Y és 155-ös járatok az Árkád irányába nem tudnak az eredeti útvonalukon közlekedni.
Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy 2015. október 17-én (szombaton) a reggeli óráktól előreláthatólag október 22-e (csütörtök) délutánig csapadékcsatorna építés folyik Pécsett az Édesanyák útja-Nyár u. kereszteződésben.
A munkavégzés egy közlekedési sáv lezárásával, jelzőlámpás irányítás mellett zajlik. A tevékenység ideje alatt torlódások várhatóak.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy 2015. október 10-én lakossági kérésre az alábbi menetrendi változásokat vezetjük be.
Tájékoztatjuk utasainkat, hogy gázvezeték szivárgás miatt 2015. október 7-én 8 órától október 9-én éjfélig, illetve a munkálatok befejezéséig a Magaslati út 8-10 szám előtt az útpályát teljes szélességében lezárják, ezért a 31, 32Y és 33-as járatok terelőútvonalon közlekednek, illetve a Havihegyi úti fordulóig mentesítő buszjáratot indítunk, mely a 33-ashoz az Ágoston téren csatlakozik.
Tájékoztatjuk utasainkat, hogy útburkolatjavítási munkák miatt 2015. október 5-én várhatóan 8:30 és 15:00 óra között a 37-es járataink csak a Zurna dűlőben kialakított ideiglenes fordulóig közlekednek.
2015. szeptember 19-én 17:30-tól 18:30-ig a Pécsi Rendőrkapitányság felvonulás miatt a Felsővámház utcát a Király utcai körforgalomtól a Major utcáig a járműforgalom elől teljes szélességében lezárja.
A BIOKOM Nonprofit Kft.-Pécsi Mobilitási Központ jelentős menetrendi és hálózati változtatásokat tervez, melyekkel kapcsolatban a lakosság véleményét kéri.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a Bálicsi úton zajló munkálatok befejeződtek, ezért a Főpályaudvarról 16:05-kor induló 36-os járat már teljes útvonalon közlekedik.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy Hősök tere fordulóban elkészült az új autóbuszváró a volt kiszállítóhely területén. Ezért 2015. szeptember 8-án üzemkezdettől az érintett járatok már az új megállóhelyen végzik az utasok beszállítását.
2015. szeptember 4-én, pénteken 17.30 és 21.30 óra között, a 65. Bányásznap rendezvény ideje alatt a 2-es és 60-as járatok mecsekszabolcsi végállomását a forgalom elől elzárják.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a 2015. szeptember 1-jétől érvényes menetrend megállóhelyi táblái már elérhetők honlapunk nyitóoldalán, illetve letölthetők az alábbi linken keresztül.
2015. augusztus 23-án, vasárnap 12.00 és 22.00 óra között, a X. Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó ideje alatt a 2-es járatok mecsekszabolcsi végállomását a forgalom elől elzárják.
Ezúton tájékoztatjuk kedves Utasainkat, hogy 2015. szeptember 1-jétől az őszi/téli menetrendnek megfelelően közlekednek társaságunk járatai.
Tájékoztatjuk tisztelt Utasainkat, hogy a 2015. augusztus 20-i, hosszú hétvégén -
2015. augusztus 20-án (csütörtökön),
2015. augusztus 21-én (pénteken), valamint
2015. augusztus 22-én (szombaton), és 2015. augusztus 23-án (vasárnap) - a szabadnapokra meghirdetett menetrend szerint közlekednek társaságunk járatai.
Bérletpénztáraink 2015. augusztus 20-án zárva tartanak.
Augusztus 21-én és 22-én a Nagy Lajos Király úti bérletpénztárunk 6.30-12.00-ig, a főpályaudvari bérletpénztárunk 7.00-12.00-ig várja ügyfeleit.
Az EUROPA CANTAT nemzetközi kórusfesztivál ideje alatt az esti rendezvények befejezéséhez igazodva négy útvonalon fesztiváljáratok közlekednek a Zsolnay Negyedtől, illetve az Árkádtól.
Megkezdődött a visszaszámlálás: különleges és egyedi zenei élmény vár Pécsre, hiszen július 24-én a nyár legnagyobb kulturális eseménye, az EUROPA CANTAT nemzetközi kórusfesztiválnak ad otthont Pécs, a kultúra városa. Az eseményre több ezer résztvevőt várnak a szervezők, így társaságunk a rendezvény partnereként kiemelten készül a programra.
Tájékoztatjuk kedves Utasainkat, hogy 2015. július 4-én 14.00-23.00 óra közötti időben a Kertváros Nap rendezvény miatt a Maléter Pál út Varsány utca és Viktória utca közötti szakaszát teljes szélességében elzárják a forgalom elől.
2015. június 16-án, kedden életbe lép a nyári menetrend, amely augusztus 31-ig érvényes.
Felhívjuk kedves Utasaink figyelmét, hogy 2015. június 9-étől 22-éig a 39-es járatok menetrendje megváltozik.
A megnövekedett igények miatt ezúton hívjuk fel utazóközönségünk figyelmét a különjárati ügyintézés és a tanintézeti osztályjegy igénylés protokolljára. A szükséges információk a Szolgáltatások és a Díjszabás menüpontban olvashatók, és a nyilvánosan elérhető Utazási feltételek szabályozásunkban is megismerhetők.
2015-ben is népszerű volt a városi gyereknap. A szervezők ezen a napon több mint 16 ezer látogatót regisztráltak, a rendezvény sikeres volt. A gyermeknapnak ebben az évben az Expo Center mellett a Zsolnay Negyed adott „otthont”, a két rendezvény helyszín között a Tüke Busz Zrt. közvetlen Hős-Járatai szállították az utasokat délelőtt 10.00 és kora este 18.00 között. Az 1-es járat a rendezvény ideje alatt sűrűbben közlekedett.
Május utolsó vasárnapján a gyerekeket ünnepeljük, gazdag programok, ajándékok, kiemelt figyelem övezi őket ezen a napon.
A pécsi városi gyermeknapon a kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló programokat idén két helyszínen rendezik meg. 2015. május 31-én sűrűbben közlekedik az 1-es járat 10.00 és 18.00 között, a Szuperhős gyerekek és szüleik pedig a gyermeknapi Hős-Járattal közlekedhetnek a rendezvény két helyszíne, az Expo Center és a Zsolnay Negyed között.
Hétvégétől az EUROPA CANTAT arculatát mutató csuklós buszok is részt vesznek a forgalomban, a Tüke Busz Zrt. támogatása nyomán.
A belváros irányába eső Sarolta utca elnevezésű megálló felújítása befejeződött, ezért 2015. május 18-án 8 órától a megálló eredeti helyére kerül, ezzel egyidejűleg a taxiállomáson kijelölt ideiglenes autóbuszmegálló megszűnik.
2015. május 16-án 11 és 14 óra közötti időben kerékpárversenyt rendeznek Pécsett, az uránvárosi városrészben.
2015. május 12-én 9.30 órától 11.00 óráig, illetve munkálatok befejezéséig a Főpályaudvar autóbusz-állomás forgalmi rendje a vasútállomás épületének felújítása miatt az alábbiak szerint változik.
2015. május 4-én 8 órától gázvezeték építési munkák miatt egy hét időtartamig, illetve a forgalomkorlátozás befejezéséig a Tettye irányába eső Szőlő utca elnevezésű megállóhely áthelyezésre kerül az eredetitől 50 méterre a Pálosok irányába.
2015. május 3-án 16.00 és 21.00 óra közötti időben a labdarúgó-mérkőzés biztosításának idejére a Pécs, Szántó Kovács János u. Szigeti út – Stadion utca közötti szakaszát, valamint a Szigeti út Szántó Kovács János utca – Acsády I. utca közötti szakaszát a járműforgalom elől teljes szélességében elzárják.
A Pécsi Egyetemi Napok 2015 rendezvény jobb kiszolgálására a késő esti koncertek végzéséhez igazodva a Tüke Busz Zrt. rendkívüli járatokat közlekedtet.
Tájékoztatjuk tisztelt Utasainkat, hogy a 2015. május1-i hosszú hétvégén az alábbiak szerint közlekednek járataink.
2015. április 27-én 12 órától a Szanatórium elnevezésű megállót áthelyezik az autóbusz forduló behajtó ágához, az Erdész utca felé kiépített járda kezdőpontjához.
FRISSÍTVE!
2015. április 28-án üzemkezdettől a Főpályaudvar II-es kocsiállásán visszaáll a 2015. április 8-a előtti forgalmi rend.
A fentiek alapján a 31, 32, 32Y, 33, 34, 35Y, 44 és 932-es járatok újra a II-es kocsiállásról indulnak!
Csatornaépítési munkák miatt 2015. április 8-án 7 órától a Főpályaudvar állomás II-es kocsiállását lezárják, ezért a 31-es, a 32-es, a 32Y-os, a 33-as, a 34-es, a 35-ös, a 44-es és a 932-es járatok indulóhelye megváltozik.
2015. április 25-én motoros figyelemfelhívó demonstrációt tartanak városunkban.
A jelzőlámpa rekonstrukció folytatásaként a 17. héten, 2015. április 21-24. (kedd-péntek) napokon a 6. sz. főút – Ürögi fasor és a 6. sz. főút – Bolgár köz csomópontjainak korszerűsítése következik.
2015. április 10-én - várhatóan 8.00 órától - útburkolat javítás miatt egy hét időtartamig, illetve a munkálatok befejezéséig a „Megyeri tér elnevezésű” belváros irányú autóbusz-megálló ideiglenesen áthelyezésre kerül az eredetitől kb. 100 m-re a centrum irányába.
2015. április 13-17. (hétfő-péntek) napokon a 6. sz. főút – Páfrány utca, 6. sz. főút – Acsády utca, valamint a Szigeti – Rácvárosi – Páfrány – Magyarürögi utak csomópontjainak korszerűsítése következik.
2015. április 11-én 11.00 és 13.00 óra közötti időben, a Mecsek Maraton Team Sportegyesület kerékpárversenyt rendez. Ezért a Pécs, Üszögpuszta, Kastély – Üszögi körforgalom - Üszögi út – Komlói út – Árpádtető – 66-os főközlekedési út – Melegmányi út, valamint a Pécs, Üszögpuszta, Kastély – Üszögi körforgalom – Pécs-Somogy – Őrmezei út – Búzakalász u. – Somogy u. – Kőbánya u. – István akna – Árpádtető – 66-os főközlekedési út – Melegmányi út közötti útszakaszon lassú előrejutásra, a forgalom ideiglenes leállítására kell számítani.
Tovább folytatódik a csatorna és vízvezeték rekonstrukció a Bálicsi úton, amely ezúttal megállóhely áthelyezéssel jár.
A jelzőlámpa rekonstrukció folytatásaként a 15. héten, 2015. április 8-9. (szerda-csütörtök) napokon a 6. sz. főút – Ybl Miklós utca és a Spar gyalogos-átkelőhely csomópontok korszerűsítése következik.
A tavaszi szünet az alap- és középfokú közoktatási intézményekben április 2-ától (csütörtöktől) 7-éig (keddig) tart, ezért az említett időszakban munkanapokon az iskolai előadási napokra meghirdetett járatok nem közlekednek. Április 4-étől (szombattól) 6-áig (húsvét hétfőig) az autóbuszok a szabadnapra meghirdetett menetrend szerint közlekednek.
A Tüke Busz Zrt. ezúton értesíti tisztelt utasait arról, hogy a március havi és a 2015. évi első negyedéves bérletek érvényességét a húsvéti ünnepekre tekintettel április 7-én 24 óráig meghosszabbítja.
A 2015. március 28-áról 29-ére (szombatról vasárnapra) virradó éjjel áttérünk a nyári időszámításra, ezért vasárnap hajnalban 2 órakor az órákat 3 órára kell előreállítani. Az óraátállítás miatt az éjszakai járataink hajnali 2 és 3 óra közötti indulásai elmaradnak. A 913-as vonalon viszont elindul a járat a Főpályaudvarról.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy burkolatjavítási munkák miatt 2015. március 26-án 8 órakor a belváros irányú, Sarolta utca elnevezésű megállóhely áthelyezésre kerül 120 méterrel északi irányba a taxiállomás helyére.
Március 15-e, nemzeti ünnepünk. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. A nap, amely a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja is. 1990 óta hivatalos nemzeti ünnepünk, s egyben a magyar sajtó napja, annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit.
A Tüke Busz Zrt. Juhász Gyula versével emlékezik e jeles napon.
Szabó Barnabás versével kívánunk boldog nőnapot minden kedves Hölgy utasunknak.
A jelzőlámpa rekonstrukció folytatásaként a 11. héten,2015. március 9-11. (hétfő - szerda) napokon a 6. sz. főút – Tüzér utca és a Tüzér utca – Építők útja csomópontok korszerűsítése következik.
A jelzőlámpa rekonstrukció folytatásaként a 10. héten, 2015. március 2-4. (hétfő - szerda) napokon a 6. sz. főút – Petőfi utca és Megyeri út csomópontok korszerűsítése következik. A tervezett munkálatok keretében jelzőfejeket és vezérlőgépet cserélik a szakemberek, ezért 3 napon keresztül teljes üzemszünet várható a csomópontokban.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy bérletpénztáraink 2015. február 28-án a bérletezési időszaknak megfelelő szabadnapi nyitvatartási rend szerint fogadják a vásárlókat.
A jelzőlámpa rekonstrukció folytatásaként a 8. héten, 2015. február 16-17. (hétfő - kedd) napokon a 6. sz. főút – Ybl Miklós utca és az azt követő SPAR gyalogos csomópontokban működő jelzőlámpák rekonstrukciójának előkészítésére kerül sor.
A jelzőlámpa rekonstrukció folytatásaként a 7. héten, 2015. február 12-13. (csütörtök-péntek) napokon a 66. sz. főúton a Komlói út - Szeptember 6. tér csomópontban működő jelzőlámpák rekonstrukciójára kerül sor.
A jelzőlámpa rekonstrukció folytatásaként a 6. héten, 2015. február 3-4. (kedd-szerda) napokon az Építők útja – Tüzér utca városi csomópontban működő jelzőlámpák rekonstrukciójának előkészületeire kerül sor.
Ezen munkálatok befejeztével a 6. sz. főút – Bolgár köz csomópontban történik munkavégzés 2015. február 4-5. napokon (szerda délután és csütörtökön).
2015. február 1-jétől az elővételi menetjegy, az autóbuszvezetőnél váltható menetjegy és az időalapú elektronikus jegyek árai módosulnak, ezzel párhuzamosan 10 darabos gyűjtőjeggyel bővül Társaságunk elővételi jegykínálata. A bérletek ára nem változik.
A jelzőlámpa rekonstrukció következő lépéseként az 5. héten, 2015. január 27 - 30. napokon (keddtől péntekig) a 6. sz. főút - Acsády utca és a 6604. j. önk. úton Szigeti – Rácvárosi – Magyarürögi – Páfrány utcák csomópontjaiban működő jelzőlámpák rekonstrukciójának előkészítésére kerül sor.
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy a www.tukebusz.hu honlapunk karbantartás miatt 2015. január 25-én vasárnap hajnali 2.00 és 7.00 óra között nem lesz elérhető.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a Nagy Imre úti, Uránváros irányába eső buszmegállóban útburkolat javítási munkákat végeznek 2015. január 20-án, ezért a munkálatok ideje alatt az 1-es, a 3-as, az 55-ös, a 130-as, a 130A és a 973-as jelzésű járataink a megállóval párhuzamosan, a forgalmi sávban végzik az utasok ki- és beszállítását.
A jelzőlámpa rekonstrukció folytatásaként a 4. héten, 2015. január 20-22. (kedd-csütörtök) közötti időszakban a 6. sz. főút – Bajcsy-Zs. u. és a 6. sz. főút – Jókai utca csomópontban működő jelzőlámpák rekonstrukciójára kerül sor.
FRISSÍTVE!
19 órától a 4 és 4Y jelzésű járatok az eredeti útvonalukon közlekednek.
Felhívjuk Kedves Utasaink figyelmét, hogy a Mártírok útján gázszivárgás miatt a 4-es és a 4Y jelzésű járataink a hiba helyreállításáig terelőútvonalon közlekednek.
FRISSÍTVE!
16.30-kor a terelés megszűnt az érintett vonalakon.
Felhívjuk Kedves Utasaink figyelmét, hogy a Surányi Miklós út 6. szám előtti csőtörés miatt a 31-es és a 32-es járataink a hiba helyreállításáig, előreláthatóan 2015. január 15-én 16 óráig terelőútvonalon közlekednek.
A jelzőlámpa rekonstrukció következő lépéseként a 3. héten,
2015. január 14-én (szerdán) a Felsőmalom,
2015. január 15-én (csütörtökön) az Alsómalom csomópontban működő jelzőlámpák rekonstrukciójára kerül sor.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy lakossági kérésre 2015. január 12-étől az Uránvárosból Kertvárosba munkanapokon 14.20-kor induló 121-es járat Finn utcai betéréssel közlekedik.
Televíziós közvetítés miatt 2015. január 10-én 12 órától január 11-én 13 óráig a Pálosok elnevezésű, a 34 és 35Y jelzésű, Szanatórium irányába közlekedő járatokat érintő megálló áthelyezésre kerül északi irányba 50 méterrel.
Ezúton értesítjük tisztelt utasainkat arról, hogy január 10-én, szombaton munkanapi menetrend szerint közlekednek járataink.
Frissítve 14.56-kor!
Ezúton értesítjük Utasainkat arról, hogy helyre állt az eredeti forgalmi rend.
A Táncsics Mihály utca és az Árnyas út kereszteződésében baleset történt, ezért a 3-as, a 23Y-os, a 24-es, a 123Y-os, a 124-es és a 60-as autóbuszok terelőútvonalon közlekednek.
Az alábbiakban a Polgármesteri Kabinetiroda közleményét olvashatják.
Tisztelt Utasunk!
Az ünnepek körüli menetrendről az alábbi linken tájékozódhat.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a bérletpénztárak és az ügyfélszolgálati iroda az alábbiak szerint tart nyitva az ünnepi időszakban.
Óriási megtiszteltetés, hogy a Tüke Busz Zrt. mobil applikációja is a jelöltek között van a város legjobbjainak járó elismerésért zajló megmérettetésen.
Tájékoztatjuk utasainkat, hogy 2014. december 19-én a Donátusi úton útburkolat javítási munkálatokat végeznek, ezért 9 órától 14 óráig a forgalmi rend az alábbiak szerint változik:
A 8.23-kor Donátusból induló járat még teljes vonalon közlekedik.
Ezután a járataink a Zurna-dűlőben kialakított fordulóban fordulnak meg és a Donátus végállomásról való induláshoz képest 3 perccel később indulnak a Főpályaudvar felé.
A jelzőlámpa rekonstrukció folytatásaként 2014. december 12-13. napokon (pénteken és szombaton) a 6. sz. főút – Ybl Miklós utcai csomópontban működő jelzőlámpák rekonstrukciójának előkészítésére kerül sor.
Tájékoztatjuk utasainkat, hogy a Donátusi úton 2014. december 11-én útburkolat javítási munkálatokat végeznek, ezért 9 órától 15 óráig a forgalmi rend az alábbiak szerint változik:
A 8.23-kor Donátusból induló járat még teljes vonalon közlekedik.
Ezután a járataink a Zurna-dűlőben kialakított fordulóban fordulnak meg és a Donátus végállomásról való induláshoz képest 3 perccel később indulnak a Főpályaudvar felé.
A People First Egyesület szervezésében ma délelőtt 10.00-tól Pécsett buszozott a Mikulás. A járat zeneszótól volt hangos, és öröm járta át az utasait. Társaságunk örömmel csatlakozott az egyesület kezdeményezéséhez, és biztosított kényelmes ülőhelyeket a Mikulásnak és a krampuszoknak, akik ajándékkal kedveskedtek az utazóközönségnek.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága tájékoztatása szerint a 50. héten, 2014. december 8-11-e között a 6. sz. főúton a Tüzér utcai, valamint a Tüzér utca és Építők útja csomópontban működő jelzőlámpák rekonstrukciójának előkészítésére kerül sor.
Tájékoztatjuk a közlekedőket, hogy 2014. december 5-én (pénteken) a reggeli óráktól előreláthatólag december 12-én (péntek) délutánig a közlekedés biztonságossá tétele érdekében balesetveszélyessé vált csapadék- és szennyvízcsatorna fedlapok cseréjét végzik el Pécs belterületén a Bálicsi úton, a Bálicsi út és a Boszorkány út kereszteződésénél.
Ma kigyúltak az ünnepi fények a város szívében, már teljes pompájában látható a mindenki karácsonyfája a Széchenyi téren, és ehhez méltó dekorációt kaptak járataink is. Az első hópihék és karácsonyi motívumok ma délután kerültek a buszokba és bérletpénztárakba, Csizi Péter országgyűlési képviselő közreműködésével.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága tájékoztatása szerint a 48. héten, 2014. november 25-28. napokon (keddtől péntekig) a 6. sz. főúton a Bajcsy-Zsilinszky utca és Jókai utca csomópontjaiban működő jelzőlámpák rekonstrukciójának előkészítésére kerül sor.
2014. november 20-án a Tettye Forrásház Zrt. a Fülemüle utcában csatornafedél javítást végez, amely a buszközlekedést akadályozza, ezért 8.30-tól a munkálatok ideiglenes befejezéséig, várhatóan 12.30-ig a 24 és 124-es járatok a Fülemüle utcát nem érintik.
2014. november 17-én 18.00 óra és 21.00 óra között tiltakozó demonstrációt tartanak, melynek részeként felvonulás lesz a Széchenyi tér – Irgalmasok útja – Rákóczi út – Bajcsy–Zsilinszky u. – Nagy Lajos király útja – József Attila utca 10. közötti szakaszon.
FRISSÍTVE!
November 17-én 15.30-tól változatlan útvonalon közlekedik a 30Y!
2014. november 17-én 7.25-től a Zsolnay Vilmos úton (Zsolnay–dombon) a balra kanyarodó sávot elzárják a forgalom elől, ezért a Zsolnay Mauzóleum felé közlekedő 30Y jelzésű járatok terelőúton közlekednek.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága tájékoztatása szerint a 47. héten, 2014. november 17-19-ig a 6. sz. főúton a Szabadság és Rét utca csomópontokban, valamint várhatóan november 20-21-én a Bajcsy-Zsilinszky utca és Jókai utca csomópontjaiban működő jelzőlámpák rekonstrukciójának előkészítésére kerül sor.
2014. november 10-étől munkanapokon a zsúfoltság enyhítésére diákjáratok indulnak a 4-es vonalon a Szőnyi Ottó utca, rendelő megállótól a Vásárcsarnokig D jelzéssel.
FRISSÍTVE!
2014.11.08-tól újabb rekonstrukciós munkálatok zajlanak Pécsett a Nagy Lajos király úton, az ÁRKÁD előtti szakaszon, a déli oldalon.
2014. november 10-14. napokon a 6. sz. főúton, a Petőfi utcai és Megyeri téri csomópontokban működő jelzőlámpák rekonstrukciójának előkészítésére kerül sor.
FRISSÍTVE!
A forgalomkorlátozás megszűnt a jelzett csomópontban.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy 2014. november 3-ától munkanapokon új járatot indítunk Somogyból a Főpályaudvarra 5.01-kor, valamint megváltozik a 15-ös vonalon több indulási időpont, továbbá a 21-es vonalon a Baromfifeldolgozótól 22.10-kor induló járat a Főpályaudvart is érinti.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy 2014. november 1-jén és 2-án a Központi Temetőbe látogató utasok jobb kiszolgálása érdekében módosítjuk a 60A jelzésű járatok útvonalát, és közvetlen rendkívüli autóbuszjáratot indítunk 60T jelzéssel a keleti városrészből.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a 2014. október 28-án a 44-es vonalon található Mária utca, Szent Mór utca elnevezésű megállót áthelyezzük 75 méterrel nyugati irányba a Mária utca 15. szám elé.
Az óraátállítás duplázza az éjszakai járatokat hajnali 2 és 3 óra között.
Utazóközönségünk türelmét kérjük, mert a 6-os út Vasas felé vezető szakaszán csak félpályán haladhatnak a járművek az esőzés miatt.
A 13-as, 14-es, 15-ös és 113-as járatok átmenetileg a menetrendben meghirdetett időpontokat valószínűleg nem tudják tartani.
A Biokom Nkft. tájékoztatása szerint folytatják a csapadékcsatorna fedlapok és víznyelők javítását Pécsett a Zsolnay V. úton, kedden reggel a városba bevezető szakaszon a Mohácsi úti kereszteződésben, illetve az ÖMV benzinkúttal szembeni autóbusz öböl környékén.
A társadalmasító program során az alábbi szabályok betartására és magatartási normákra hívjuk fel a figyelmet
2014. október 20-22-ig az 58. sz. főúton, a Siklósi út – Faiskola u., Siklósi út – Akác u., Siklósi út –Shell kút kijárata csomópontokban működő jelzőlámpák rekonstrukciójára kerül sor.
2014. október 18-án 7 óra és 11 óra között csatorna rekonstrukciós munkálatokat végeznek a Surányi Miklós úton. Ezért a jelzett időszakban a 31-es és 32-es járatok az alábbi terelő útvonalon közlekednek:
Ezúton értesítjük tisztelt Utasainkat, hogy a nemzeti ünnep (2014. október 23.) miatt munkanap áthelyezésre kerül sor, ezzel együtt a menterend az alábbiak szerint változik.
Frissítve:
feloldották az útzárat a Nagykozári úton.
2014. október 15-étől a 2-es vonalon az Árkádtól Uránvárosig naponta közlekedő 2-es járat 5 perccel korábban, 2.45-kor indul.
2014. október 14-17-ig a Hunyadi úton a Kaposvári u. sarkától a Pálos templomig az e.on megbízásából az EH-SZER Kft. kandeláber és közvilágítás földkábelt cserél 8-16 óráig. 2014. október 14-15-én a Nyugati oldalon, 2014. október 16-17-én a keleti oldalon.
2014. október 10-én és 11-én 8 óra 30 perc és 16 óra között (illetve a munkálatok befejezéséig) építés zajlik a Budai Állomás 6-os számú induló helyénél, ahol esőbeállót alakítanak ki.
A Biokom NKft. tájékoztatása szerint október 22-ig csapadékcsatorna fedlapok és víznyelők cseréje miatt a 6-os főközlekedési úton, a Zsolnay Vilmos úton, a Rákóczi úton, a Nagy Lajos Király útján és a Nendtvich Andor úton torlódások fordulhatnak elő.
Ismét a Cassian-telepig (András utca) közlekedik a 28-as busz, mivel mai napon elvégzett próba sikeres volt.
Utasaink kezdeményezésre új megállót alakítottunk ki a Tildy Zoltán és Illyés Gyula utcák kereszteződésében Tildy Zoltán utca néven, melyet október 9-étől (csütörtök) használhatnak utasaink. Az új megálló a sűrűn beépített kertvárosi lakórészen élőknek kedvez, hiszen több száz méteres gyaloglási kényszert csökkentünk vele.
2014. október 8-ától módosul a menetrend a 30Y-os és a 44-es vonalon. A 44-es a Vásárcsarnok helyett a Főpályaudvarról indul, illetve oda érkezik vissza. A vonalon további három új megállót létesítettünk.
Hamarosan midibuszok járják a történelmi belvárost – jelentette be Páva Zsolt polgármester a 44-es járat Káptalan utcai megállójában. A városvezető egyúttal leleplezte a Zsolnay gyárban készült, 60-as évek mintájára készült, Zsolnay mintázatú, szemafor alakú megálló táblát. Ez a megálló az idősebbeknek a Ferencesek utcájában található villamoshoz hasonlóan örök emlékeket idézhet fel, a fiatalabbak számára pedig történelmi jelentőséggel bírhat. Ez a tábla az első darabja azoknak, melyeket a belvárosi buszmegállókba helyeznek ki.
Most már csaknem 50 új busz szolgálja az utasokat a Tüke Busz Zrt. flottájában.
Frissítve:
október 4-én 11.45-től helyre állt a forgalmi rend.
Ezúton hívjuk fel az oktatási intézmények figyelmét arra, hogy a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata közigazgatási területén működő óvodák, általános iskolák és középiskolák csoportjai vagy osztályai igényelhetik a címben jelölt kedvezményes jegytípust tanévenként kétszer, meghatározott programok esetén, alkalmanként 2920 Ft-ért.
2014. október 7-én, kedden a 6. sz. főút – Lánc utca, valamint a hozzá kapcsolódó Sport u. - Universitas u. csomópontjaiban működő jelzőlámpák vezérlőgépének cseréjére kerül sor.
Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a kedvezőbb csatlakozások érdekében 2014. október 3-ától munkanapokon a Főpályaudvarról 5.15-kor közlekedő 113-as 5.10-kor, Hird, Harangláb utcából 5.45 helyett 5.40-kor indul.
A hagyományos ünnepi díszhangverseny mellett idén a Pannon Filharmonikusok rendhagyó módot is talált az ünneplésre. A Tüke Busz Zrt. és a zenekar együttműködésének köszönhetően 2014. október 1-jén a pécsi buszjáratokon a PFZ muzsikája köszönti az utazóközönséget. A kivételes zenei programtól a társulat azt reméli, hogy így minél több pécsi lakossal megoszthatja a zene örömét.
Ezúton hívjuk fel ismét kedves utasaink figyelmét arra, hogy a 44/2012. (III.20) Kormányrendelet módosította a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV.25) sz. Kormányrendeletet.
Szeptember 24-én 10.00-tól a Széchenyi téren tekinthette meg a közönség a Modulo buszcsalád elektromos hajtású prototípusát, majd a sajtónyilvános eseményt követően a forgalomban is kipróbálhatják utasaink a járművet. Az autóbusz a mai napon a 44-es viszonylaton közlekedik menetrend szerint, 11.30-15.30-ig.
Társaságunk örömmel csatlakozott az Ökováros-Ökorégió Alapítvány szervezésében megvalósuló Autómentes Nap programhoz, és biztosít egy autóbuszt a résztvevőknek. FRISSÍTVE!
Frissítve: 2014.09.18.
Immár az eredeti fel- és leszállási rend van érvényben.
Reményeink szerint népszerű lesz utasaink körében androidos szolgáltatásunk, amely képes a menetrendi és tömegközlekedési adatok valósidejű megjelenítésére. Az alkalmazás pontos képet ad az aktív járatok pillanatnyi pozíciójáról, valamint tájékoztat a megállókba való beérkezésükről, feltüntetve a menetrendtől esetlegesen eltérő adatokat is.
Társaságunk kiemelt fontossággal kezeli, hogy vidéki és külföldi utasai a lehető legszélesebb körben tájékozódhassanak a helyi utazási szokásokról.
Az alábbi linken ebben nyújtunk segítséget.
A 4-es vonalon tapasztalt reggeli zsúfoltság enyhítésére munkanapokon Uránvárosból 7.23-kor új járatot indítunk. Az autóbusz csak a Főpályaudvarig közlekedik.
2014. szeptember 16-án, kedden a 6-66. sz. főutak csomópontjában (Budai vám) működő jelzőlámpák vezérlőgépének cseréjére kerül sor.
Lakossági kérésre 2014. szeptember 15-től munkanapokon a Főpályaudvarról 6:02-kor induló 32-es helyett 6:00-kor 32Y jelzésű járat közlekedik. A járat a Tettye, Havihegyi út megállót 6:13-kor érinti.
Szerdától egy 9 és fél méteres midi busz állt forgalomba a Főpályaudvar Állomáson, amit – tesztbusz jellege miatt – ingyenesen, érvényes jegy és bérlet nélkül vehetnek igénybe utasaink.
Mától október 3-áig egy Euró 6-os környezetvédelmi besorolással rendelkező motorral szerelt Credo Econell City autóbusz közlekedik a Főpályaudvarról induló 31-es, 32-es és 33-as viszonylatokon.
A város napján, szeptember 1-jén Pro Communitate Emlékéremmel ismerték el a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület munkáját, amely az utóbbi években jelentős részt vállalt a pécsi közösségi közlekedés jobbító szándékú átalakításában.
Ezúton tájékoztatjuk utasainkat arról, hogy 2014. szeptember 6-án (szombaton) a 6. sz. főút –Álmos utca – Puskin tér – Gyárvárosi iskola csomópontokban működő jelzőlámpák vezérlőgépének cseréjére kerül sor.
A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. az Örökség Fesztivál – Pécsi Napok programsorozat keretében szeptember 6-án nemzetközi pénzdíjas futóversenyt szervez. A program miatt szeptember 6-án 15.30-tól 17.00-ig – a futók biztonsága érdekében – szakaszos útlezárásokra kell számítani városunkban, amik érintik a 31-es, 32-es, 33-as, 34-es, 35-ös és 36-os járatainkat.
A társadalmasító programsorozatban már több óvodában is bemutatott elemek közül ezúttal Mesebusz füzetekkel és az íráskészséget fejlesztő türelemjátékokkal kedveskedett társaságunk tegnap a Rácvárosi óvodának abból az alkalomból, hogy a 2014/15-ös nevelési évet már felújított épületben és megszépült környezetben kezdhették meg a kisgyermekek és nevelőik.
Új bérlettípust vezetett be a Tüke Busz Zrt 2014. január 1-jén. Az új bérlet egy havi, korlátlan számú utazásra érvényes a Tüke Busz Zrt. által üzemeltetett autóbuszjáratokon.
Bérletpénztárainkban 2014. szeptember 1-jétől üzemelnek az online pénztárgépek, ezzel társaságunk a vonatkozó jogszabályi feltételeknek megfelelően végzi a menetjegyek és bérletek értékesítését.
Tisztelt Utasunk!
Frissítve: 2014. augusztus 28.
A Tüke Busz Zrt. 2014. szeptember 1-jén vezeti be az őszi-téli menetrendet. A változásokról és a teljes menetrendről az alábbi linkeken tájékozódhat.
Társaságunk pályázati forrásból teremtette meg a lehetőségét annak, hogy az utasokkal leginkább kapcsolatba kerülő munkatársaink részt vehessenek az ősszel induló nyelvi képzésen. A programmal azt kívánjuk elérni, hogy a külföldi közönségünk is egyre elégedettebb legyen szolgáltatásunk minőségével.
Ezúton értesítjük kedves utasainkat arról, hogy a megvásárolható Menetrendi tájékoztatót augusztus 30-tól elérhetik bérletpénztárainkban. Az említett helyszínek elérhetőségei weboldalunk Díjszabás menüjében olvashatók.
A közelmúltban fontos egyeztetést tartottak a Pécsett tanuló külföldi hallgatók számára hasznos szolgáltatások fejlesztése érdekében. A Pécsi Tudományegyetem (PTE), Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Pécs Holding Zrt., a Tüke Busz Zrt. és a Biokom Kft. képviselői tanácskoztak arról, hogy mi módon lehetne a PTE határainkon túlról érkező mintegy kétezer hallgatója számára nyújtott városi szolgáltatásokat az ő igényeikhez igazítani.
Ezúton tájékoztatjuk kedves utasainkat arról, hogy a helyközi utasszállítást végző társaságoknál közzé tett kedvezményes eljárási rend, mely szerint a 2014/2015-ös tanév kezdete előtt a mai naptól, azaz augusztus 27-től használhatók a szeptemberi bérletek, a helyi közlekedés szolgáltatást végző társaságnál nem érvényes.
Felhívjuk Utasaink figyelmét, hogy a Zsolnay Vilmos út Mohácsi út kereszteződésében 7 óra után baleset történt. Ezért a csomópontot érintő járatok esetén (főként a belváros irányába) hosszabb utazási idővel számoljanak.
FRISSÍTVE!
8 óra után megszűnt a torlódás a kereszteződésben.
Augusztus 23-án Pécs-Pogányba várják a repülés és a futás szerelmeseit, hiszen a repülőtéri nyílt napon a sétarepülési lehetőség mellett különleges futóversennyel várja az érdeklődőket a PSN Zrt., a Pécs Holding Zrt. és a FutaPécs SE- olvasható a PSN Zrt. honlapján.
2014. augusztus 21-én 8.00-tól augusztus 22-én 16.00-ig, illetve a munkálatok befejezéséig garanciális útburkolat javítási munkálatokat végeznek az állomás területén, ezért a munkálatok ideje alatt az Ürögi fasor – 6-os főközlekedési út találkozásánál be-és kihajtás nem lehetséges.
Ezúton értesítjük kedves utazóközönségünket arról, hogy a honlapunkon található MenőBusz szolgáltatás augusztus 15-én 9.00-tól várhatóan 10.30-ig nem lesz elérhető, hálózati karbantartás miatt.
2014. augusztus 13-tól a munkálatok befejezéséig (várhatóan 15-éig) Hird, Harangláb utcában az autóbusz forduló területén útburkolat javítást végeznek, ezért a 13-as és a 113-as jelzésű járatokat szóló autóbuszok végzik.
Frissítve:
mától helyre állt a forgalmi rend, ismét közlekedhetnek csuklós járatok a vonalon.
Pécs, 2014. augusztus 18.
Ma délelőtt 11.00-tól a munkálatok befejezéséig a Siklósi út 25. előtti területen - a déli haladási irányban - hibaelhárítási munkálatokat végeznek a Tettye Forrásház munkatársai.
Pécs komoly vonzerő a külföldi diákok számára is. Jelenleg 2000 külföldi diák tanul a városunkban, és egyetemünk karai egyre népszerűbbek a határokon túl is.
Az elmúlt időszakban több cikk jelent meg arról, hogy a Debreceni Közlekedési Vállalat Zrt. (DKV Zrt.) több esetben is perben állt az Egyenlő Bánásmód Hatósággal, melynek tárgya az EL-GO, Berko, Elektra stb. típusú elektromos mopedek elszállíthatósága volt a közösségi közlekedési eszközön (alacsonypadlós autóbuszok, trolibuszok, villamosok).
Ezúton értesítjük olvasóinkat arról, hogy helyre állt a forgalmi rend a Donátusi úton.
A délutáni felhőszakadás miatt a Babits Gimnázium előtti útszakaszon víz borította az úttestet, ami miatt említett járataink terelő útvonalon közlekedtek.
Frissítve: 2014. november 12.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt.Baranya Megyei Igazgatósága tájékoztatása szerint a 47. héten, 2014. november 17-19-ig a 6. sz. főúton a Szabadság és Rét utca csomópontokban, valamint várhatóan november 20-21-én a Bajcsy-Zsilinszky utca és Jókai utca csomópontjaiban működő jelzőlámpák rekonstrukciójának előkészítésére kerül sor.
A csomópontokban a jelzőlámpák 8 és 15 óra között sárgán villognak vagy sötétek lesznek, a reggeli és délutáni csúcsidőszakban üzemszerűen működnek. A nagy forgalmú Szabadság és Bajcsy-Zsilinszky utcai csomópontokban folyamatos rendőri irányítást biztosítanak a kivitelezők.
Ezúton értesítjük kedves utatzóközönségünket arról, hogy a honlapunkon található MenőBusz szolgáltatás ma 14.30-tól várhatóan 16.00-ig nem lesz elérhető, hálózati karbantartás miatt.
A Tüke Busz Zrt. felvette a kapcsolatot a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesületével és ezt követően alakította ki álláspontját az üggyel kapcsolatban.
Ezúton értesítjük tisztelt Utasainkat, hogy 2014. július 29-én a délelőtti órákban kátyúzási-aszfaltozási munkálatokat végeznek a Zsolnay-negyed buszmegállókban, mindkét irányban. Járatainak a munkaterület melletti külső sávban tudnak megállni, a le-és felszállás itt történik.
Uránvárosi Autóbusz-állomás kihajtóágának felújítása befejeződött, ezért 2014. július 23-án 13 órától az érintett (1, 22, 23, 23Y, 123Y, 24, illetve a 25, 26, 27 és 28-as) járatok újra az eredeti (1-es, ill. 2-es) kocsiállásról indulnak.
Pécsett július 21-től 10 napon át több helyszínen is csapadékcsatorna fedlapok és víznyelők cseréjét végzik el, amely munkafolyamatok – a kivitelező tájékoztatása szerint – érinthetik a közlekedőket.
Ezúton értesítjük tisztelt utasainkat arról, hogy az Uránváros irányába eső Egyetemváros megállóban aszfaltozási munkálatokat végeznek, ami miatt járataink csak a munkaterület előtt állhatnak meg, a le- és felszállás itt történik.
Ezúton hívjuk fel utasaink figyelmét arra, hogy a Szliven Áruháznál fekvő megállókban aszfaltozási munkálatok kezdődnek az időjárástól függően.
Ma délután 16.00-ig – a Mária utcában zajló kivitelezési munkálatok miatt – a 44-es járat az Alagút felé közlekedik, ami miatt kimarad a Flórián tér megálló.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a kisgyermekes bérlet csak a kisgyermekes igazolvány érvényességi ideje alatt használható.
Az idén is meghirdetett diákmunka programban immár másodszor vesz részt Társaságunk, a Munkaügyi Központtal és a tulajdonos Önkormányzattal történő együttműködés nyomán.
A 2014-es évben utasszámlálást és kérdőívezést végeznek a diákok július elejétől.
Társaságunk egy korábbi, balesetveszélyes helyzetet szüntetett meg a II-es rakodó elnevezésű megállónál azzal, hogy a városba tartó utasok – szemben a szokásos protokollal – felszállhatnak járatainkra már a fordulóállomás előtt.
Ezúton hívjuk fel tisztelt utazóközönségünk figyelmét arra, hogy az alacsony padlós járműveket - a mozgáskorlátozott embertársaink utazását könnyítendő - menetrendi tájékoztatóinkban igyekszünk mind pontosabban feltüntetni, így az Uránváros Autóbusz-állomás információs tábláján is látható a jelzés.
Ezúton értesítjük kedves utasainkat arról, hogy a Szliven megállónál befejeződtek az aszfaltozási munkálatok, így újra az eredeti fel- és leszállási rend van érvényben.
A Tüke Busz Zrt. 2014. július 14-én új autóbuszjáratot indít Uránváros és a Búza tér között 21-es jelzéssel.
Ezúton értesítjük tisztelt utasainkat arról, hogy július 4-én 11.30-tól újra eredeti útvonalon közlekednek a 28-as és 38-as járatok.
A Donátusi úton 2014. június 30. és 2014. július 03-e között minden nap 8 és 16 óra között útburkolat javítási munkálatokat végeznek, ezért a forgalmi rend az alábbiak szerint változik.
Lakossági kérésre 2014. június 30-tól a Budai Állomásról 5.59-kor induló 25-ös járat 26-os jelzéssel közlekedik II-es rakodóig, majd onnan 6.38-kor indul 26Y jelzéssel a Benczúr Gyula utca érintésével a Budai Állomásra.
A Tüke Busz Zrt. 2014.07.01-től „Polgárőr bérlet” (1. sz. melléklet) megnevezéssel új bérlettípust vezet be. Az új bérlet egy havi, korlátlan számú utazásra érvényes a Tüke Busz Zrt. által üzemeltetett autóbuszjáratokon.
2014. június 25-étől lakossági kérésre és a menetrend hangolása miatt a 27-es és a 28-as vonalon az alábbi indulási időpontok változnak
Az Uránvárosi Autóbusz-állomás kihajtóágának felújítása miatt - 2014. július 23-áig - az állomás forgalmi rendje 2014. június 24-én 8.00-tól megváltozik.
Társaságunk kiemelten fontosnak tartja, hogy szerepet vállaljon a kultúrát szerető közönség és a kulturális programokat kínáló intézmények életében. Ezúton értesítjük olvasóinkat arról, hogy június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján – együttműködve a Janus Pannonius Múzeummal – a kiállítóhelyeken elérhetővé tesszük nyári menetrendünket, megkönnyítve a látogatók tájékozódását, és elősegítve azt, hogy ezen az éjszakán minél több kiállítóteret látogathassanak meg az érdeklődők.
2014. június 16-ától megváltozik az 55-ös járat útvonala. Bővebb információt az alábbi tájékoztatóban talál. A ritkán közlekedő 55-55Y járatok helyett az 1-eshez hasonlóan Kertvárost hurokvonalban feltáró új, 55-ös járat indul 2014. június 16-ától (hétfőtől) a Kürt utcából.
A Tettye Forrásház Zrt. által végzett rekonstrukciós munkálatok miatt június 16-án üzemkezdettől a munkálatok befejezéséig (2014. július 4-ig) a Hársfa utca Sándor utca-Dugonics utca közötti szakaszát elzárják az autóbusz forgalom elől. Emiatt a 28-as és 38-as járataink terelő útvonalon közlekednek minkét irányba a munkálatok befejezéséig.
2014. június 13-án 9 és 13 óra között áramhálózati javítási munkálatokat végeznek, ezért a forgalmi rend az alábbiak szerint változik.
2014. június 16-án, hétfőn életbe lép a nyári menetrend, amely augusztus 31-ig érvényes.
Több százan, munkavállalók és családtagjaik vettek részt a hétvégén szervezett II. Buszos napon, a Tüke Busz Zrt. szervezésében megrendezett mulatságon.
2014. június 5-8. között a 30. Jubileumi PécsExpo keretében elsőként kerül megrendezésre a Környezettechnológiai Gyártó és Fejlesztő Klaszter szakmai kiállítása, a Környezettechnológiai Szakkiállítás.
Az előzetes tervek szerint június végéig - útburkolat javítása miatt - az Árnyas úti megállót (a Kertváros felé esőt) áthelyezik déli irányba, a Táncsics M. u. 62. sz. elé, ami azt jelenti, hogy a 3-as és a 60-as járatok utasai ezt a megállót használhatják.
Ezúton értesítjük tisztelt utazóközönségünket arról, hogy május 24-én, szombaton 8.50-től 17.50-ig 10 percenként közlekednek az 1-es járatok.
Ezúton hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy az ünnepre való tekintettel az áprilisi bérletek érvényességi idejét május 7-ig meghosszabbítottuk.
Az Apáczai Nevelési Központ 1-es sz. Általános Iskolája Színes Színpadának tagjai - 21 másodikos, hetedikes és nyolcadikos diák - kortárs magyar költők verseit - Nagy Bandó András, Lackfy János, Finy Petra, Erdős Virág, Vörös István - mondják a Költészet Napján ma délután 13.00-tól és 15.00-tól a 3-as buszon.
2014. április 5-én (szombaton) 14.00-tól üzemzárásig a Kertváros Nap rendezvény miatt a Maléter P. út Varsány u. és Viktória utca közötti szakaszát teljes szélességében elzárják a forgalom elől. Emiatt érintett járataink az alábbiak szerint közlekednek.
A Tüke Busz Zrt. társadalmasítási tevékenysége részeként és ígéretéhez híven a 2014. február 1-jén bevezetett fonódó hálózatot az utasoktól érkezett észrevételek alapján felülvizsgálta. A társaság szakmai stábja a finomhangolás során számos civil szervezet kérését is figyelembe véve több ütemben vezet be módosítást.
Az április 1-jével induló fejlesztéseink részletei lentebb, a menetrendi módosításokról bérletpénztárainkban a bérletezési időszakban kiegészítő jegyzéket kapnak utasaink.
Ezúton értesítjük tisztelt utasainkat arról, hogy 9.00-tól ismét közlekedik a 44-es járat.
A március 15-i ünnepséghez és felvonuláshoz kapcsolódóan egyes belvárosi útszakaszokat a rendőrség szakaszosan és időszakosan elzárja a közúti forgalom elől.
Bérletpénztárainkban ismét elérhető a Menetrendi tájékoztató kiadvány.
2014. február 24-én több vonalon változik a menetrend
Hétfőtől már 42 új busz szolgálja az utasokat a Tüke Busz Zrt. flottájában. A korábban érkezett 35 Credo és 2 Volvo tesztbusz után 5 új csuklós Volvo 7900-as áll forgalomba Pécsett, immár az új utastájékoztató rendszerrel felszerelve, a kertvárost érintő vonalakon.
2014. február 10-től a 4Y, 13, 13Y, 113, 14, 14Y, 15 és 15A jelzésű autóbuszok Somogy, Vasas, Hird, illetve Újhegy felé a Budai Állomás külső megállója helyett a Budai Állomás területén található 6-os kocsiálláson végzik az utasok ki- és beszállítását.
A Tüke Busz Zrt. új utastájékoztató rendszere egyre több módon szolgálja az utasok kényelmét, és segíti tájékozódásukat.
A nagy érdeklődésre való tekintettel Társaságunk újabb Menetrendi tájékoztatókat bocsát ki, melyeket ütemezetten szállítunk a bérletpénztárakba a hét második felétől, a nyomdai kapacitás függvényében.
A főpályaudvari vasúti épület rekonstrukciója olyan fázisba érkezett, hogy a 4-es, 4Y jelzésű, 130-as, 130A-s és a 943-as járataink, valamint a 34-es, 34A-s, 35-ös, 36-os, 37-es és 20A jelzésű járataink indulóhelyei átmenetileg megváltoznak.
A fonódó hálózat életbe lépése miatt Ügyfélszolgálatunk hosszabbított nyitva tartással várja az utasokat 2014. január 29-én 17.30-ig, 30-án és 31-én 18.00-ig, 3-án és 4-én 18.00-ig.
Társaságunk az ünnepekre való tekintettel meghosszabbítja a bérletek érvényességi idejét.
A Tüke Busz Zrt. 2014. februárjában vonalhálózati átalakítást hajt végre. A változásokat az alábbiakban foglaljuk össze.
Ma délelőtt megkezdődött autóbuszaink karácsonyi hangulatú arculatának felhelyezése a Pécsi Origami Kör tagjainak közreműködésével.
Pécs városában új, kedvezményes utazásra jogosító bérletfajtát vehetnek igénybe a kisgyermeket vállaló, nevelő utasaink. A Tüke Busz Zrt. járataira 2014-től a TGYÁS, GYED, GYES vagy GYET juttatásban részesülők válthatnak kisgyermekes bérletet, mindössze 3.300 Ft-ért.
Ünnepi menetrend 2013. december 23-tól 2014. január 3-ig
A mai napon megkezdődött az új utastájékoztatási rendszerünk tesztelése
2014. január 1-től Társaságunk bevezeti a „Kisgyermekes bérlet” elnevezésű új, kedvezményes utazásra jogosító havi bérletfajtát, amely az összes autóbuszvonalra kiterjedő, korlátlan számú utazásra lesz érvényes a Tüke Busz Zrt. által üzemeltetett autóbuszjáratokon.
November 11-től utasaink új helyszínen, a MÁV szociális épületének (sárga emeletes) I. szintjén vehetik igénybe bérletpénztári szolgáltatásinkat.
Az óraátállítás duplázza az éjszakai járatokat hajnali 2 és 3 óra között.
Ma éjszaka lepkékkel feldíszítve forgalomba állt az az autóbuszunk, amit a ma kezdődő Origami világnapok tiszteletére a Pécsi Origami Kör tagjai dekoráltak ki.
A pécsi buszcsere program harmadik állomásaként öt vadonatúj busz a keleti városrészben, kettő a Főpályaudvaron, három Uránvárosban áll szolgálatba a napokban.
2013. október 7-étől munkanapokon menetrendi változások lépnek életbe a 4Y-os és a 11-es vonalakon.
A reggeli csúcsidőszakban tapasztalt zsúfoltság enyhítésére, a 7.00-kor Reménypusztáról induló 41-es járat tehermentesítése céljából 2013. szeptember 24-től az iskolai előadási napokon közlekedő járat nem a Hőtávvezeték, hanem a Trafóház megállóhelyről indul a Főpályaudvarra 6.59-kor.
Az Árpád felüljáró felhajtó ágának átadásával nem kerülnek vissza eredeti útvonalukra a 3-as és 6-os jelzésű autóbuszok.
A reggeli zsúfoltság enyhítésére újabb járatot állítunk be Hősök teréről a belváros irányába Uránvárosig.
Felhívjuk figyelmüket, hogy 2013 szeptemberétől megváltozik a 4-es, a 43-as és a 31-es vonalbérletek értékesítése. Részleteket a cikkünkben olvashat.
Kedves Látogatónk, tisztelt Utasunk, szeretettel köszöntjük a Tüke Busz Zrt. megújult honlapján!
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy oldalunk jelenleg tesztüzemben működik, fejlesztése folyamatosan zajlik a következő napokban, az Ön jobbító szándékú észrevételeit is figyelembe véve. Bízunk abban, hogy a közös munkával kialakított weboldalunk a felhasználók legnagyobb megelégedését váltja ki!
Tisztelt Utazóközönségünk! Szeptember 2-án életbe lép a Tüke Busz Zrt. őszi menetrendje, amelyet letölthet a teljes cikket megtekintve.
Lezárult a pécsi buszcsere program második szakasza, immár 25 új Credo-t állíthatunk Utasaink szolgálatába.